Baranyi András

1960–1963 között a Távközlési Kutató Intézet (TKI) Mikrohullámú Főosztály tudományos munkatársa volt. 1971–1973 között a Rendszerelméleti Főosztály tudományos tanácsadója, 1973-tól a Számítógép-tudományi Főosztályon volt osztályvezető.

1965-től a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Villamosmérnöki Kar (VIK) mikrohullámú szak szakmérnöki oktatója volt 1968-tól Csibi Sándor ösztöndíjas aspiránsa lett; közben (1970–1971) az amerikai Maryland Egyetem Villamosmérnöki Karon volt vendégkutató. Disszertációját 1976-ba védte meg. 1981-ben a Berkeley Egyetemen dolgozott vendégkutatóként.

Adatátviteli modemek fejlesztésével, tranzisztorok és diódák modellezésével, nemlineáris áramkörök hálózatelméletével foglalkozott; az első félvezetős mikrohullámú berendezések tranzisztoros erősítőinek kidolgozója.
Két szabadalmat jegyzett (1972-ben és 1974-ben).

1974-ban a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) I. sz. Belgyógyászati Klinika kutatóival számítógépes osztályozási eljárást dolgozott ki a cukorbetegség diagnosztizálására.

Hét éven át volt a Híradástechnika folyóirat egyik szerkesztője.

Pályája utolsó szakaszában jelentős szerepet játszott az Interkozmosz program űrtávközlési rendszerekkel foglalkozó magyarországi kutatásaiban. Munkatársaival közreműködött az Intersat elnevezésű új távközlési berendezés kifejlesztésében (amelyet az Interszputnyik rendszerben alkalmaztak). 1977-ben részt vett a Taliándörögdön felépült egyetlen hazai földi űrtávközlési állomás tervező munkáiban.

Kitüntetései: Puskás Tivadar-emlékérem (Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület, HTE, 1986), Akadémiai Díj (MTA, 1990).