Bognár Géza

1937-ben szerzett gépészmérnöki oklevelet a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.
1938-ban a budapesti Posta Kísérleti Állomás fejlesztőmérnöke lett, majd osztályvezetőként dolgozott az intézetben 1950-ig.

1950-ben a Távközlési Kutató Intézet (TKI) igazgatóhelyettesévé nevezték ki, 1970-től 1976-ig pedig az intézet tudományos igazgatója volt. 1977-ben vonult nyugállományba.
Kutatómunkájával párhuzamosan a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME) is oktatott megbízott előadóként.

Pályája elején rádiótechnikai mérőműszerekkel foglalkozott. Az 1940-es években munkatársaival demonstrációs céllal kifejlesztett egy távolbalátó vevőkészüléket (tkp. televíziót) és rádiólokátort, valamint összefoglalta a radartervezés lehetséges módozatait. Nagyfrekvenciás mérési eredményei gyakorlati alkalmazásával hozzájárult a hazai rádiólétesítmények második világháború utáni újjáépítéséhez és fejlesztéséhez.
A későbbi években a mikrohullámú adtátvitelen alapuló hírközlési rendszerek, az irányított mikrohullámú rádió-összeköttetések tervezése és fejlesztése állt. Willoner Gedeonnal együtt megteremtették az időosztású sokcsatornás – azaz az egyetlen csatornán több információ egyidejű továbbítására alkalmas – mikrohullámú rádió-összeköttetések elméleti alapjait. Foglalkozott a mikrohullámú távközlési rendszerek olyan részletkérdésével, mint pl. az információkapacitásuk növelésének elméleti lehetőségei. Sikeresen kifejlesztett sokcsatornás átviteli rendszert; munkatársai az ő írányítása alatta 4, 6, 8 GHz frekvenciatartományban működő mikrohullámú rádióberendezéseket terveztek.

Pályája során egyetemi jegyzeteket és számos szakcikket publikált, emellett részt vett az 1972-től a magyar és a szovjet tudományos akadémia gondozásában megjelenő Problems of Control and Information Theory című szaklap szerkesztésében.

1949-ben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező, 1958-ban rendes tagjává választották. 1956 és 1960 között a tudományos testület titkára, 1960 és 1964 között főtitkárhelyettese, 1973 és 1976 között pedig alelnöke volt. 1964-től 1970-ig a Műszaki Tudományok Osztályának titkári, 1970-től 1973-ig elnöki tisztét töltötte be, emellett részt vett az MTA Nemzetközi Kapcsolatok, valamint Távközlési Rendszerek Bizottságában folyó munkáiban is. 1980-ban a Lengyel Tudományos Akadémia külső tagjává választották.
Szerepet vállalt számos más hazai tudományos, tudománypolitikai testület munkájában. Így 1962-től haláláig tagja, majd elnökségi tagja volt az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságnak (OMFB), illetve a Tudományos és Felsőoktatási Tanácsnak. 1966-tól haláláig töltötte be a Nemzetközi Rádiótudományi Unió (URSI) magyar nemzeti bizottságának elnöki tisztét, de tagja volt a Tudományos Uniók Nemzetközi Tanácsa (ICSU) nemzeti bizottságának, a Műszaki Kutatásokat Koordináló Tanácsnak, valamint a Híradástechnikai Tudományos Egyesület (HTE) elnökségének is.

Kitüntetései: Kossuth-díj kétszer, másodszor Willoner Gedeonnal megosztva (magyar állam, 1949, 1956); Munka Érdemrend bronz fokozata (1948); ezüst fokozata (1950); Munka Érdemrend (1958, 1960); Munka Érdemrend arany fokozata (1969); Felszabadulási Jubileumi Emlékérem (1970); Puskás Tivadar-dij (HTE, 1971 és 1975); a Magyar Népköztársaság Zászlórendjének második fokozata (magyar állam, 1975); Akadémiai Aranyérem (MTA, 1976); a Szocialista Magyarországért Érdemrend (magyar állam, 1979).