Neumann János (John von Neumann)

Középiskolai tanulmányait a híres budapesti Fasori Gimnáziumban végezte, ahol matematikára a neves Rátz László tanította.  Már 19 éves korában közös tanulmányt írt Fekete Mihály matematikussal „Bizonyos minimumpolinomok nullahelyeiről” címmel.

Egyetemi tanulmányai után a Berlini Egyetemen (1926-28), majd a Hamburgi Egyetemen (1929-1930) tanított egyetemi magántanárként.  1930-tól a Princetoni Egyetemen (Princeton, USA) tanított 1933-ig, amikoris meghívták az egyetem közelében működő híres Institute for Advanced Study kutatási intézetbe, ahol a világ legkiválóbb tudósai dolgoztak, többek között Albert Einstein, Kurt Gödel. Később itt építették irányítása alatt az IAS számítógépet (1952).

1926-1937 között főként matematikai ill. kvantummechanikai kérdések foglalkoztatták.  Miután teljessé tette a halmazelmélet axiómarendszerét, nekiállt a kvantummechanika axiomatizálásának. Munkásságának eredményeként jelent meg 1932-ben „A kvantummechanika matematikai alapjai” című alapvető könyve. További kutatásai vezették el ahhoz, hogy (G. Birkhoffal együtt) bebizonyítsa: a kvantummechanika más logikát követel meg, mint a klasszikus mechanika.

A második világháború idején addigi tevékenységei mellett ő is bekapcsolódott a haditechnikai kutatásokba, és érdeklődése egyre inkább a matematika alkalmazásai irányába fordult. Tanácsadóként több amerikai katonai projektben vett részt. Rendszeresen járt Los Alamosba, ahol részt vett az első atombomba megépítésével kapcsolatos titkos programban, az előállításával kapcsolatos elméleti munkában.

1955-ben az USA öttagú Atomenergia Bizottsága (AEC) tagjává nevezték ki. Az atom- és hidrogénbombák kísérleti robbantásainál keletkező lökéshullámok tanulmányozása során olyan bonyolult matematikai összefüggéseket fedezett fel, amelyek klasszikus módszerekkel már nem voltak megoldhatók. Ekkor fordult érdeklődése a nagysebességű elektronikus számítások lehetősége felé.

1944-ben tanácsadóként csatlakozott az ENIAC számítógép építésével foglalkozó, W. Mauchly és P. J. Eckert vezette teamhez a Moore Schoolban (Pennsylvania Egyetem, Philadelphia, USA). Közös munkájuk eredményeképpen Neumann fogalmazta meg az ENIAC tapasztalatai alapján tervezett új számítógép, az EDVAC elveit  (First Draft of a Report on the EDVAC). E vázlatban fogalmazta meg először a tárolt-programú számítógépek elveit, amelyek alapján építik azóta is a számítógépeket.

Neumann nevéhez fűződik a játékelmélet megteremtése (minimax elv, 1928), amelyet O. Morgenstern közgazdásszal dolgozott ki. A játékelmélet a modern politika és közgazdaságtan gyakran használt módszere lett, amelynek továbbfejlesztéséért több Nobel-díjat osztottak ki, többek között a magyar származású Harsányi Jánosnak.

Széleskörű érdeklődése és kiemelkedő absztrakciós képessége a fentieken túl számos más területen hozott létre alapvető eredményeket (pl. numerikus matematika, meteorológia, ergod-elmélet, automata elmélet stb.). Külön kiemeljük az informatika továbbfejlődésében alapvető szerepet játszó gondolatait; ezek

• az önreprodukáló automatákra (l. 3D nyomtatás),
• a megbízható gépek megbízhatatlan komponensekből történő létrehozásának elveire,
• a sejtautomatákra (l. az életjáték, és az evolúciós genetika),
• az emberi elme működésére („A számológép és az agy”)

vonatkoztak.

Érdemeit számos módon elismerték. Tagja volt az Amerikai Tudományos Akadémiának; elnöke volt az Amerikai Matematikai Társaságnak; elnyerte az USA elnökének Szabadság Érdemérmét (1956); megkapta az Albert Einstein Emlékérmet; valamint az USA Atomenergiai Bizottságától az Enrico Fermi-díjat (1956).