Bánhegyi Ottó

Az egyetem elvégzése után a Telefongyárban helyezkedett el, ahol bekapcsolódott az NC (Numerical Control) vezérlésű gépek hazai fejlesztése mellett az elektroncsöves és jelfogós ügyviteli gép, az EDLA fejlesztésébe is. Utóbbinál (Szentiványi Tibor ötlete alapján) egy hajlékonylemezes memória (az 1970-1990 között alkalmazott floppy őse) volt a tároló, amit munkatársaival közösen fejlesztettek ki.

1963 után egy kormányhatározattal a KGST-n belüli szakosítás miatt a teljes magyar számítógépgyártást a Videotonba helyezték át, emiatt 1964-ben az egész csapat átment a Villamos Automatika Tervező Intézetbe (Vilati). Fejlesztési irodavezetőként többek között kifejlesztettek egy floppy-s információ-rögzítő memóriát, melyet viszont a közben megjelent 8″-os papírtasakos floppy kiszorított a piacról. Azonban a tapasztalatok alapján nagyon gyorsan kifejlesztettek egy sikeres floppy-s információ-rögzítő és -gyűjtő családot: a Prepamat és Floppymat berendezéseket.

A Vilatiban a Telefongyárból áthozott NC-vezérlés profilt bővítették: elkezdték NC-vezérelt ipari elektronikus berendezések gyártását, majd számítástechnikai berendezések, szerszámgépvezérlések fejlesztését.
Az első hazai UNIMERIC 100 vezérlőberendezést 1966-ban mutatták be a BNV-n. Ezt követte 1969-ben egy esztergagéphez készített UNIMERIC 121-es, valamint 1971-ben az integrált áramkörös változat, az UNIMERIC З00. Mindhárom típussal főként a csepeli esztergákat szerelték fel, s elsősorban belföldön, illetve a szocialista országokban értékesítették (a 2010-es években üzemelt még közel 40 példány Szlovákiában és Lengyelországban).
A mikroszámítógép-vezérelt szerszámgépek mellett foglalkoztak még robotvezérléssel, csillagászati nagyműszerek irányító berendezéseivel is.

Az egyre korszerűbb vezérlések létrehozása igényelte nemcsak a fejlesztések, hanem a kivitelezésnél alkalmazott új technológiák megvalósítását és bevezetését is. Ez indokolta – többek között – az olasz San Giorgio cégtől a szerszámgép-vezérlés licenszének átvételét, ami nemcsak a berendezés, hanem főként a nyomtatott áramkörök gyártására vonatkozott. Ennek megvalósításában is meghatározó szerepe volt.

Részt vett az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) több tanulmányának kidolgozásában, mint külső szakértő.

1990-as évek után a Kreutler Vilati Systems Kft. (KVS) ügyvezető igazgatója volt. Az egyik anyavállalat egy Karlsruhei cég volt. Vezetésével a KVS 1993-ban megnyert egy nemzetközi tendert az Országos Rendőr Főkapitányság bevetésirányító rendszerének megvalósítására. A III. kerületi Rendőrkapitányságon minta- és oktató-központ létesült, míg a Veszprém megyei Tűzoltóságon egy tűzoltósági bevetésirányító központ valósult meg.

A Budapesti Műszaki Egyetem (BME), a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem (NME) és a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola (KKMF) meghívott előadója volt. Több szakmai továbbképző tanfolyamot is tartott.
Számos publikációja volt; egyetemi jegyzetek szerzője, hazai és nemzetközi konferenciák rendszeres előadója volt. Több szabadalom fűződik nevéhez.

Tagja volt a Gépipari Tudományos Egyesületnek (GTE), az MTA Anyagtudományi és Technológiai Tudományos Bizottságának és az NJSZT Robotika Szakosztályának.

Kitüntetései: Kiváló Dolgozó (kohó- és gépipari miniszter, 1966); a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozat (1970); Kiváló Munkáért (1983, 1985).