Csőke Lajos
1968-tól az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola (EKTF) Matematika Tanszékén tanársegédként, majd 1970-től adjunktusként dolgozott.
1972-ben a Tankönyvkiadó megbízásából társszerzője volt „A függvények és tanításuk az általános iskolában” című könyvnek, mely elnyerte a Könyvkiadó Főigazgatóság nívódíját.
1973 szeptemberétől az egri Finomszerelvénygyár Számítóközpontjában dolgozott matematikusként. 1976-ban került az egri Alpári Gyula Közgazdasági Szakközépiskolába, ahol igazgatóhelyettesi beosztásban a számítástechnikai szakképzést irányította, és az Országos Pedagógiai Intézet számítástechnikai szakfelügyelője volt. 1986-1990 között a Heves Megyei Pedagógiai Intézet számítástechnikai szaktanácsadójaként is dolgozott.
A Kossuth Lajos Tudományegyetemen (KLTE) 1986-ban megszerezte az egyetemi doktori, majd 1995-ben a PhD címet. 1988-tól az egri Eszterházy Károly Főiskola (EKF) Matematika Tanszékén dolgozott docensi beosztásban. 1993-tól tanszékvezető a Számítástechnika Tanszéken, majd 1997-től az Információtechnológiai Tanszék alapító tanszékvezetője; a tanszéket nyugállományba való vonulásáig vezette. Oktatói tevékenysége az algoritmusok és adatszerkezetek, a programozási nyelvek, a numerikus és gépi módszerek, az Integrált adatfeldolgozás témaköreit ölelte fel. Gyakran látott el elnöki feladatot Országos Képzési Jegyzékben jegyzett (OKJ) tanfolyamokon és érettségi vizsgákon.
1997-ben Garamhegyi Gáborral megírta a Nemzeti Tankönyvkiadó által gondozott „A számítógép programozás logikai alapjai” című könyvet, amely elnyerte a Számítástechnika Tanárok Egyesületének „Az év legjobb informatikai tankönyve” díját.
1996-ban főiskolai tanárrá nevezték ki. Meghatározó szerepet játszott abban, hogy az EKF 2001-ben megkapta a programozó matematikus főiskolai szak indításának jogát. Számos, a számítástechnika oktatását és népszerűsítését segítő tankönyvet jegyzetet, publikációt írt, előadást tartott.
1993-ban alapítója és fő szervezője volt az International Conference on Applied Informatics (ICAI) nemzetközi tudományos konferenciasorozatnak, amit 2-3 évente rendeznek Egerben. A hagyományőrző konferenciasorozatot a Debreceni Egyetem (DE) és az EKF illetékes tanszékei szervezik. A konferencián elhangzott előadásokról referált kiadvány készül, amelynek szerkesztési munkái és kiadása is Egerben történik.
Diákjai számos országos szakmai tanulmányi versenyen és Tudományos Diákköri Konferencián (TDK) nyertek neves díjakat.
Nyugdíjazása előtt megalapította a Tudomány Jövőjéért díjat, amelyhez 1 millió forintot adományozott. Ebből az összegből az Abacus Alapítvány minden évben egy fiatal kutatót támogat.
Kitüntetései: Tarján-emlékérem (NJSZT, 2002); Kiss Péter-díj (EKF, 2008).
Létrehozva: 2020.06.29. 19:27
Utolsó módosítás: 2024.05.16. 23:06