Gertler János

Egyetemi tanulmányai során Népköztársasági ösztöndíjban részesült, és demonstrátorként dolgozott a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Elméleti Villamosságtan Tanszékén.

Első munkahelye a Villamosenergetikai Kutató Intézet (VILLENKI) volt, ahol a Vámos Tibor vezette Automatizálási Osztály munkatársa volt (itt – egyéb feladatok mellett – a “Fétis” digitális folyamatirányító rendszer fejlesztésén dolgozott).

1965-ben a BME-re, Csáki Frigyes professzor Automatizálási Tanszékére került, ahol a Vezérléstechnika című tárgyat oktatta.

1967 és 1981 között az MTA Automatizálási Kutatóintézet (AKI), majd az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) munkatársa volt; itt a számítógépes folyamatirányítás különböző módszereinek kutatásával foglalkozott. Tíz évig – Vámos Tibor igazgató mellett – az Intézet tudományos igazgatóhelyettese volt.

1967-ben egy évet Kanadában, a Torontói Egyetemen töltött postdoctoral fellow-ként, 1977-ben pedig az USA-ban volt vendégprofesszor a Clevelandi Case Western Reserve University-n. 1981-től ismét ez utóbbi egyetemen dolgozott, majd egy évet töltött a New York Polytechnic University-n, ahol a mérnöki kar dékánhelyettese volt. 1985-től a 2016-os nyugdíjba vonulásáig a George Mason University (Fairfax, Virginia) professzora volt. A fenti egyetemeken főleg szabályozástechnikai és jelfeldolgozási tárgyakat oktatott.

1984-től mintegy 20 éven keresztül a műszaki rendszerekben előálló hibák számítógépes érzékelésének és diagnózisának módszereivel foglalkozott. Eredményeiről mintegy 180 publikációban számolt be, számos nemzetközi konferencián plenáris előadó volt. Megírta a műszaki diagnosztika egyik első átfogó monográfiáját (Fault Detection and Diagnosis in Egineering Systems, Marcel Dekker, New York, 1998). Munkájára a tudományos irodalomban több mint 7500 hivatkozás található, ebből a könyvre több mint 3000.
A General Motors fejlesztő részlegeivel való többéves kutatási együttműködés eredményeként módszerét sikerrel alkalmazzák tömeggyártásban lévő autók valós idejű motor-diagnosztikájában.

1967-ben kandidátusi, 1980-ban akadémiai doktori fokozatot szerzett. 1995-ben az MTA külső tagjának választotta; székfoglalóját 1996-ban tartotta “Rendszertechnika és Motordiagnosztika” címmel.

A 2000-es években a gyártóipar külföldre telepítésének az amerikai gazdaságra gyakorolt hatásait elemezte, makrogazdasági modellezési módszerekkel.

Hosszú időn keresztül különböző vezető funkciókat töltött be a Nemzetközi Automatizálási Szövetségben (IFAC): 3-3 évig elnöke volt a Számitógépek Bizottságnak, a “Policy” Bizottságnak és a Publikációs Bizottságnak. 35 évig tagja, ezen belül 6 évig elnöke volt az IFAC-Elsevier Publikációs Igazgató Tanácsnak. Közben 10 évig az IFAC Symposium Proceedings sorozatnak, 18 évig pedig az Annual Reviews in Control c. folyóiratnak volt a főszerkesztője. 1999 óta a szervezet örökös tanácsadója.

Kitüntetései: Fellow of the IEEE (Amerikai Elektrotechnikai és Elektronikai Egyesület, 1998); Fellow of IFAC (IFAC, 2005); Albert Nelson Marquis Lifetime Achievement Award (Marquis Who’s Who Publications Board, 2018).