Korodi Albert

A Budapesti Műszaki Egyetem (BME) gépészmérnöki karán kezdte egyetemi tanulmányait 1906-ban, majd már villamosmérnökként a Berlin-Charlottenburgi Műszaki Egyetemen végzett. Már hallgató korában asszisztens lett az Elméleti Elektrotechnika Tanszék laboratóriumában. Tanulmányai során szoros barátság fűzte Szilárd Leóhoz, akivel sokat beszéltek munkájukról.

1921-ben, villamosmérnöki oklevelének megszerzése után először egy berlini gépgyárban, azután egy évig egy kutatóintézetben dolgozott, ahol nagyfeszültségű elektromos terekben végzett mérésekkel foglalkozott. Itt találkozott ismét Gábor Dénessel, akivel már a Markó utcai gimnáziumban megbarátkoztak, és aki nagyfeszültségű hálózatokban kialakult tranziensek mérését dolgozta ki.

1922-ben Szilárd Leó hívására átment az AEG Kutatóintézetbe (Allgemeine Elektricitäts-Gesellschaft), ahol egy csoport vezetésével bízták meg, folyékony fém elektrodinamikus szivattyúzásával működő hűtőgép megvalósítására. Ennek kapcsán ismerkedett meg 1928-ban Albert Einsteinnel, aki jelentősen hozzájárult e hűtőgép-típus szabadalmához (ami azonban elmaradt).

1933-ban jött vissza Magyarországra. Először egy évig állástalan volt, majd a Vatea-cégnél dolgozott egy szabadalma tárgyát képező mérőerősítő megvalósításán; a munkát azonban abbahagyta, amint megtudta, hogy azt Amerikában már megvalósították. 1934-ben a magyar Philips rádiógyárban kapott állást. Philips-közleményekből és egyéb műszaki irodalomból ezt a szakmát is megtanulta. Ehhez angol, német és francia nyelvtudása mellett hollandul is megtanult. 1936-tól 1938-ig egy rádiókészülékek minőségellenőrzésével foglalkozó csoport szervezése és vezetése volt a feladata; 1938-tól megindult a készülékek gyártása, amikor is főkonstruktőr és a laboratórium vezetője lett, egészen 1950-ig.

1950-ben lett az akkor megalakult Távközlési Kutatóintézet (TKI) tudományos főmunkatársa és csoportvezetője. Ebben az intézetben számos haditechnikai feladattal bízták meg, amelyekről nyilvános közlemények nem jelenhettek meg. Elsősorban a mikrohullámú rádióösszeköttetések kutatásával kapcsolatos problémákon dolgozott. Nyugdíjasként, 1968–1978 között a TKI tudományos tanácsadója volt.

Elsők között foglalkozott Magyarországon információ-elmélettel. Előadásokat tartott a Mérnöki Továbbképző Intézetben, a TKI szemináriumain és esti egyetemen. A szakirodalom első főiskolai jegyzetének szerzője (Bevezetés az információ elméletébe, 1954).

Írásai közül igen sok nem publikus belső kiadványban jelent meg. Tudományos tevékenysége még feltáratlan (2016-os közlés). Több fiatal kollégáját indította el a tudományos kutatás útján. Tudományos disszertációk kidolgozását irányította, részt vett disszertációk bírálatában is.

Évtizedekig tagja volt tudományos egyesületeknek, így az Eötvös Loránd Fizikai Társulatnak, az NJSZT-nek és a Híradástechnikai Tudományos Egyesületnek (HTE).

Nyugdíjas éveiben is igyekezett figyelemmel kísérni a technika fejlődését. Hosszú évekig referálta az OMIKK részére az Institute of Electrical and Electronics Engineers (IEEE) két legfontosabb folyóiratát, a IEEE Spectrum-ot és a IEEE Proceedings-et.

A HTE 1993-ban az egyesület legmagasabb kitüntetésével, a Puskás Tivadar-díjjal jutalmazta.