Heckenast Gábor

Pályáját 1948-ban a lakihegyi rádióadómál kezdte. 1949-1962 között a Magyar Rádió első kísérleti stúdiójában (a Posta Kísérleti Állomáson) fejlesztőmérnökként, majd csoportvezetőként dolgozott. Jelentős része volt abban, hogy Magyarországon megindult a mágneses hangrögzítő berendezések gyártása. Irányító szerepe volt a Magyar Rádió új, decentralizált rendszertechnikájának kialakításában, valamint az új, központi kapcsolóterem tervezésében.

1962-től a Magyar Televíziónál a mágneses képrögzítés bevezetését irányította, majd 1964-től a fejlesztési területet irányító műszaki igazgatóhelyettes volt. 1968-69-ben hét hónapos ösztöndíjas tanulmányúton volt Olaszországban a Radio Audizioni Italia-nál (RAI), 1975-ben pedig egy hónapig volt Japán legnagyobb közvetítő szervezeténél (NHK).

1973-1992 között a Magyar Rádió műszaki igazgatója; vezetése alatt a Rádió sok új műszaki létesítménnyel gazdagodott (stúdiók, új kapcsolóterem, közvetítő kocsik, klímarendszer, új épületek, új vidéki stúdiók), és megjelentek az első digitális berendezések is.

1992-es nyugdíjba vonulása után tanácsadóként különböző tanulmányokat készített. 1996-2000 között tagja, majd 2000-2004 között szakértője volt a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsnak (NHIT). 1998-ban beválasztották a Távközlési Érdekegyeztető Fórum (TÉF) Felügyelő Bizottságába. Éveken át tagja volt a MTA Akusztikai Komplex Bizottságának.

1981 és 1990 között a Nemzetközi Rádió és Televízió Szervezet (OIRT) Technikai Bizottságának elnöki funkcióját látta el. Részt vett a Rádióuniók Világértekezletein (Algirban, Prágában és Washingtonban), amelyeken a Műszaki Szekció elnökévé, illetve társelnökévé választották. Számos alkalommal vett részt a Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) rádiós világértekezletein.

Hosszú éveken át dolgozott az International Electrotechnical Commission (IEC) TC 28, majd TC 60 Magyar Nemzeti Bizottság szabványosítási munkálataiban. Az Audio Engineering Society (AES – Hangmérnök Társaság) Magyar Szekciójának a megalakulása után tíz éven át a szekció elnöke volt; sok konferencián (többük szervezésében) vett részt; előadásokat is tartott, melyekből cikkei jelentek meg.

Tagja volt az Optikai, Akusztikai és Filmtechnikai Egyesületnek (OPAKFI), ahol tíz éven át töltötte be az elnöki posztot. A Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) Stúdiótechnikai Szakosztályának helyettes vezetője volt.

Kilenc (részben társszerzőkkel írt) könyve jelent meg; legismertebb a Zsdánszky Kálmánnal írt Mágneses hangrögzítésről szóló alapkönyv. Sokat publikált a Híradástechnika, a Kép- és hangtechnika, a Magyar Távközlés és a Rádiótechnika című szaklapokban.

Kitüntetései: Petzval József-emlékérem (OPAKFI, 1964, 2008); Állami Díj (1978); Puskás Tivadar-díj (HTE, 1980); Békésy György-díj (OPAKFI, 1985); MTESZ-díj (Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, 1987); Kempelen Farkas-díj (HTE-OPAKFI-NJSZT, 1992); Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje (1992); Fellowship Award (AES, 1993); Szőts Ernő-díj (Magyar Rádió, 1999); Puskás Tivadar-díj (HTE, 2000); AES Award (2002).