Az NJSZT 1968 évi alakulását követően, több szakmai díjat alapított a kiemelkedő munkát végzők elismerésére, amelyek alább kerülnek bemutatásra. A díjak nevére kattintva elérhető a díjazottak listája időrendben. Adattárunk a díjazottak döntő többségéről részletesebb adatokkal is rendelkezik, ezért a nevek linkként is szolgálnak.

Ha az Olvasó az itt lelhető adatokat pontosítani, kiegészíteni kívánja, ezt a jobb oldali oszlop alján található Üzenetküldéssel teheti meg.  Minden segítséget köszönünk!

DÍJ LEÍRÁS KÉP
Neumann-díj

1976 óta a Társaság névadójának arcmását hordozó éremmel évente egyszer azok tevékenységét ismeri el a Társaság, akik a számítástechnikai kultúra kialakításában, ill. a Társaság érdekében végzett munka területén értek el jelentős eredményeket.

Ndij21

Kalmár-díj 1979 óta azok kaphatnak Kalmár-díjat, akik a számítástudományban,
illetve a számítástechnika alkalmazása területein értek el kimagasló eredményeket. A Társaság a díjat Kalmár Lászlóról, a Szegedi Tudományegyetem professzoráról, a hazai kibernetikai tudományok megalapítójáról nevezte el.
Kalmar

Tarján- emlékérem 1987 óta azoknak adományozza a Társaság a Tarján-díjat, akik a számítástechnika oktatásában, népszerűsítésében mutattak kiemelkedő teljesítményt. Tarján Rezső a Társaság első elnöke, aki számítástechnika egyik korai magyar innovátora volt. A kibernetika jelentőségét felismerve annak hazai megismertetésén fáradozott. Tarján Rezső

Kemény János- díj 2001 óta azoknak a 35 éven aluli fiataloknak adományozható a Kemény János-díj, akik szakmai alkotó- és publikációs tevékenységük alapján kiemelkedő eredményt értek el. Kemény János a Darthmouth College (USA) professzoraként a BASIC nyelv egyik kifejlesztője és az időosztásos rendszerek egyik úttörője volt. kemény

Neumann-plakett 1985 óta azoknak a jeles külföldön élő informatikusoknak adományozza a Társaság a Neumann-plakettet és oklevelet, akik munkájukkal jelentősen hozzájárultak a magyar informatika fejlődéséhez, illetve annak külföldi elismeréséhez neumann képe

Kempelen Farkas-díj 1991 és 2009 között a gépi beszédfeldolgozás területén kiemelkedő szakmai teljesítmények elismerésére a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és az Optikai, Akusztikai és Filmtechnikai Egyesület által közösen adományozott díj. Kempelen Farkas a híres sakkozógép, és az első beszélőgép feltalálója volt. Kempelen_portrait

Kovács Attila-díj 2008 óta a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT), az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és az Informatika a Társadalomért Egyesület (Infotér) évente közösen hirdeti meg az „Az év informatikai újságírója” díjat, amely a 2010 -ben elhunyt kiváló számítástechnikai újságíró, Kovács Attila nevét viseli. Kovács-Attila-díj

Életmű-díj 2001 óta a Társaság Életmű-díjat adományoz azon tagtársainak, akik több évtizedes szakmai tevékenységükkel, kiváló eredményeikkel és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaságért hosszú éveken át végzett munkájukkal ezt kiérdemlik. eletmu

 


Létrehozva:2018.07.19. 17:39

Utolsó módosítás: 2022.01.18. 19:40