Vargha Dénes

Születési dátum:
1928.10.31.
Születési hely:
Budapest
Halálozási dátum:
2014.03.15.
Végzettség, szakképesítés:
  • matematikus
  • nyelvész
  • Tudományos fokozat:
    MTA kandidátusa - 1969

    1962 őszén az MTA Számítástechnikai Központjában (MTA SZK) megalakult a számítógépes nyelvészeti csoport Kiefer Ferenccel, Vargha Dénessel, Petőfi Sándor Jánossal és három félállású kutatóval. Közben – nyelvi témában – a Szovjetunióban kanditátusi címet szerzett. Az SZK számítógépes nyelvészeti csoport 1963-ban vált az SZK önálló kutatócsoportjává, amely 1972-ig működött.

    1972-től az Országos Tervhivatalban, majd az 1980-as években az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtárban (OMIKK) dolgozott.

    1962-től jelent meg évente Budapesten a Computational Linguistics című sokszorosított folyóirat, amelyet az eleinte MTA SZK-ban szerkesztettek, és a köré formálódó kutatócsoportban nyelvészek, matematikusok és más tudományterületek képviselői is részt vettek. Itt kezdődött el a hazai számítógépes nyelvészet művelése. Nyelvészeink közül Papp Ferenc, Kiefer Ferenc, Szépe György, Petőfi Sándor János, és mások, a számítógépes szakemberek közül Vargha Dénes, Szöllősy Éva, Stein Mária részvételével. A diszciplína rövidesen egyetemi kereteket is öltött: Kiefer Ferenc és Szépe György az ELTE Bölcsészettudományi Karán az 1962/63 tanévben beindították a Matematikai nyelvész szakot.

    1963-ban megjelent Vargha Dénesnek Hell György, Kiefer Ferenc, Sipőczy Győző együttműködésével írott “Algoritmusok orosz nyelvű szövegek elemzésére” című könyve. 1966-ban szerkesztésében megjelent “A dokumentáció nyelvészeti kérdései.” című, e témában első hazai szemelvénygyűjtemény; 1969-ben megjelentette a mű folytatását is. Publikált a Tudományos és Műszaki Tájékoztatásszakfolyóiratban is; emlékezetes a gépi fordítás kérdéseivel foglalkozó tanulmánya.

    1976-ban részt vett az MSZ 3418-as tezaurusz-szabvány kidolgozásában, mely azóta is egyik legkorszerűbb anyag az ilyen jellegű, normatív dokumentumok között.

    1969-ben jelent meg orosz nyelvű kandidátusi disszertációjának magyar változata, az alapvető elméleti ismereteket is tartalmazó „Információkereső tezauruszok készítésének módszertana” című műve.

    1985-1990 között az NJSZT Számítógépes nyelvészeti és szövegfeldolgozó szakosztály vezetője volt.

    1988-ban szervezője volt a Budapesten tartott nemzetközi Coling konferenciának; a konferencia kiadványát ő szerkesztette. Ezekben az években foglalkoztatta még a mesterséges intelligencia (MI) és számítógépes nyelvészet kapcsolata is.

    És ami még fontos
    • Több neves testvére van; megemlítjük közülük Vargha Domokos írót és Vargha Tamás matematikust, tanárt.

    Létrehozva: 2018.06.28. 15:06
    Utolsó módosítás: 2024.03.26. 21:01